Magamról, - a MESEOLDAL kapcsán...-

A véletlen vezetett ahhoz, hogy belekotorjak az emlékeimbe,...-

A véletlen vezetett ahhoz, hogy belekotorjak az emlékeimbe, és a hosszú idő alatt gyűjtögetett feljegyzéseimbe. A naplókba, a kis kockás füzetekbe, a szálló lapokba, az apró kis papír fecnikbe, - aztán ott felejtettem magamat köztük.
Ezekben az emlékekben és ezekben a feljegyzésekben, benne volt és benne van egy egész élet.
Az egész életem. Akár jó volt, akár rossz, ma már nem változtathatok rajta.
          Sosem készültem arra, hogy megírjam és közreadjam, megosszam másokkal a különös, és kevésbé különös, nagyon is egyszerű, ám számomra rendkívül kedves és fontos emlékeket. A hétköznapi csodáimat.
Az én hétköznapi csodáimat.
Azonban újraolvasva és felelevenítve ezeket az emlékeket, rá kellett döbbennem hogy nem akarom átadni őket az enyészetnek. Ahogy a tanulságot sem.
Itt voltam egyszer, itt jártam egyszer, bár gyerekkoromban nem éreztem magamat "idevalónak" - nagyon beteg kisgyerek voltam, kevés eséllyel, - és sűrűn elvágyódtam innen, mégis gyökeret eresztettem. Itt lettem felnőtt.
Szüleim végtelen szeretettel rakták le a kőkemény és sziklaszilárd alapokat, én pedig ráépítettem a házamat, váramat, - ami soha nem ingott meg.
          Éltem az életemet úgy ahogy, - és úgy, ahogy akkor lehetett.
Sokszor és sokat hibáztam, de ma már nem bánom ezt. Ha nem hibáztam volna, akkor sohasem tanultam volna meg, hogy hogyan csináljam jól a dolgokat, meg az életemet.
Ahogy telt az idő, lassan múlt az elvágyódás is. Itt ragadtam, igen.
Telt az idő, a vágyódás pedig elhagyott valahol útközben. Nincs már belőle semmi, itt vagyok otthon. Itt.
Ide tartozom, nem abba a másik világba, ahová foszlányos és nagyon halvány gyerek-emlékeimmel olyan sokáig kötődtem, és ahová sűrűn visszakívánkoztam a nagyon viharos gyerekkoromban.
          Csetlettem-botlottam az életemben éppen úgy mint más, küszködtem és kínlódtam ugyanúgy, mint más. Az életem egyszerű volt és hétköznapi. Olyan, - pontosan olyan, mint másoké.
Szerettem és szerettek, boldog voltam és nagyon boldogtalan, sokszor pedig, reményt vesztett.
Imádkoztam, aggódtam, temettem, és sírtam, - sohasem fogadtam el a veszteséget, lázadtam és lázadtam, és gondjaim voltak, - mert százszor is földhöz csapott a sors, de erőt is adott mindig. És én újra meg újra, fel tudtam állni.
Ezt az erőt kívánom mindenkinek, - minden "felállásához", - mert az élet, - ÉLET, ...- akármilyen is, - gyönyörű.
Fel kell állni, - akárhogyan is, - minden helyzetből, és tovább kell lépni, - tovább kell élni. Ami, - valljuk be, ma egyre nehezebb.
Mégis.
          Nekem, mindig volt Valaki, akibe kapaszkodhattam, - még akkor is amikor valójában már nem volt senkim sem, csak az Isten.
Mindig, segített. Mindig ott volt.
Mindig velem volt, - még akkor is ha sohasem láttam, ha sohasem jelent meg nekem, és sohasem szólt hozzám egy szót sem, - ... ha sohasem voltak misztikus élményeim.
Ő, ott volt.
Erről szólnak a könyveim, - és erről szólnak a történetek, amelyeket itt, - majd - elmesélek...-

 

                                                           ***

Köszönöm a látogatást!

Elérhetőségem: drbuttyan@vipmail.hu

(A ZÁRDA...c. könyv megrendelhető:) http://a-zarda.freeweb.hu/

A PONT JÓ!....c. könyv emailcímemen: drbuttyan@vipmail.hu  már megrendelhető.)

B. Molnár Márta

 

 

 

 

Oldal: Magamról,- a MESEOLDAL kapcsán...-
CSAK MESÉLEK... - © 2008 - 2024 - csak-meselek.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat