MARINKA BALLADÁJA…

Szegény Marinka. Szegény Marinka…-
Szegény, szép Marinka,…Szegény, szép Marinka…-

Itt

Alig hiszem, hogy a falunkban sokan akadtak, akik tudták, hogy az égen, - a napon, holdon és a csillagokon kívül, léteznek még más bolygók is.
Bezeta azonban, - Marinka szerelme, - onnan jött. Biztos, hogy onnan jött, - azt, mindenki tudta.
 Télen, nyáron, mindig jött, lehetett számítani rá.
Egy más világból, - vagy egy másik világból jött. Messziről,…- az biztos, de nem lehetett pontosan tudni, hogy honnan. Senki nem tudta, és senki nem ismerte őt.
A bolond lányhoz járt, - aki akkor, nem volt még bolond. Ő pedig, várta. 
Bezeta gyakran járt ide, - majdnem minden héten, - mégse ismerte soha, senki. Talán még Marinka se.
Szegény Marinka. Szegény Marinka…-
Szegény, szép Marinka,…Szegény, szép Marinka…-
A faluban azt mondták, Bezeta pilóta volt. Aztán azt, hogy egy herceg. Aztán azt, hogy Bezeta, csak egy szélhámos volt. Aztán azt, hogy családja van, - felesége, meg gyerekei. Biztosat, senki sem tudott.
            Ismertem Marinkát, - és láttam párszor messziről Bezetát is, - igazából azonban akkor, egyikük se keltette fel az érdeklődésemet. Kislány voltam még.
Hanem az autó…- Az autó! Aaaaz, - igen. Így aztán, - nézegettem Bezeta autóját, sőt, meg is tapogattam, - Gyönyörködve, és irigykedve.
            Senki sem tudta, hogy Bezeta kicsoda, - valóban pilóta, valóban herceg, - esetleg, mégis szélhámos, vagy kém. Pedig közel 20 évig járt a faluba, a gyönyörű fiatal lányhoz, tündérszép Marinkához. Mégse tudta senki.
Szegény Marinka. Szegény Marinka…-
Szegény, szép Marinka,…Szegény, szép Marinka…-
Bezeta,”titokban” járt, és tilosban járt, de mindenki szemeláttára. Nem érdekelte, hogy látja-e valaki, - nem törődött vele.
Amint beért a faluba az autójával, azonnal elkezdett dudálni, mire mindenki kiszaladt az utcára, aki csak otthon volt. Nézték a piros autót, és Bezetát, aki száguldott a szerelméhez.
Alighanem, mi is kiszaladtunk volna megnézni az autót, mert annyira szép volt! Igen, - és még a biciklinél is sokkal gyorsabban ment, ha akart. Igen. Meg még a papa motorjánál is sokkal gyorsabban ment, ha akart. Igen.
Mi, - csak azért nem szaladtunk ki megnézni, mert messze volt tőlünk az utca. Mire az utcához értünk volna, addigra már az autó sehol se lett volna. Ezért, mi ki se szaladtunk.
Csak én, - mert én gyorsan tudtam futni.
Marinka is mindig kiszaladt. Azonnal kiszaladt, ahogy meghallotta, a dudaszót. Ezt azonban Bezeta nem is gondolhatta, - mert ő végig, az egész falun keresztül, folyton-folyvást dudált, megállás nélkül, hogy Marinka, biztosan meghallja, - …és biztosan ott várja őt a kapuban.
Hát, meghallotta. Meg. És várta. Mindig várta.
Hűségesen várta. Éveken, évtizedeken keresztül. Akkor is, - amikor már nem jött többé.
Mert, - egyszercsak nem jött többé. Igen.
Az volt a baj. Az.
Szegény Marinka. Szegény Marinka…-
Szegény, szép Marinka,…Szegény, szép Marinka…-
            A lányt akkoriban még, Prosinger Marinkának hívták, és olyan volt, mint egy tündérlány a mesében.
Akkor még nem volt bús, és nem volt bolond.
Amikor pedig belehalt a reménytelen szomorúságba, meg a szerelembe, és a falu eltemettette, - a fejfáján ez állt: Búslinger Mári. Mert akkor már bús volt. Akkor már nem Marinka volt, - nem.
Nem az a Marinka volt, - nem ugyanaz. Bús volt.
Amikor Bezeta nem jött, - Marinka bánatos lett, majd bús, - de még sokáig nem volt bolond.
Megtört a szemefénye, összezárta a száját, és többé nem nevetett. Elveszett, eltűnt a tündérlány. Elszállt.
Bús volt már. Bús.
Hirtelen, megöregedett, előreesett a válla, és megváltozott a tartása.
Bárhol volt is, messze nézett,…- már nemcsak a szikláról, már mindig,  mindenhonnan messze nézett.
Amikor a szerelem elkezdődött, Marinkát, a falu nem szólta meg. Marinkát szerették.
Marinka a falu kedvence volt, a falu napsugara és gyönyörűsége. Mert mindig, mindig nevetett, - nevetve ébredt, és nevetett egész nap.
S mert mindig, mindenki, visszanevetett, - Marinka, boldog volt.
A nevetése, mintha ragályos lett volna, mert mindenki átvette tőle, - majd tovább adta a mosolyt és a nevetést.
Marinkával reggel találkozni nagy szerencse volt, - mert az, bearanyozta a napot. Sugárzóan szép volt, és mindig vidám. Aki ránézett, annak azonnal messze futott a szomorúsága. Olyan volt, mint egy szép szőke, vidám, lenvirág szemű, aranyhajú tündérlány.
Boldog volt otthon a szüleivel, - messzire hallatszott házuktól a csengő kacagása. Boldog volt a faluban, mert visszanevetett az egész falu, - és boldog volt, mert szerették őt.
És bizonyára boldog volt Bezetával, mert visszhangzott a domboldal a nevetésüktől, ha arra jártak. És, gyakran jártak arra.
Volt ott egy hatalmas, szürke, mohával benőtt szikla, odajártak. Azon a hatalmas, magas sziklán ültek, - s mert messzire lehetett onnan látni, - hát, messze néztek. Át a falu felett, túl a völgyön, és túl a nagy vízen, -…ameddig a szem ellát.
Messze néztek, boldogan.
Szépek voltak, fiatalok, és boldogok.
Sokáig voltak azok. Sugárzóan szépek, fiatalok, és sugárzóan boldogok.
            Marinka, boldog gyerek, majd boldog fiatal lány volt. Tündérszép fiatal lány. Aztán, újabb 20 évig, megint boldog volt, mert az égig érő szerelemmel találkozott.
Boldog volt hát, és csak nevetett, nevetett, - messzire hallatszott mindig a nevetése.
Aztán, kitört a háború,…és elhallgatott Marinka. Messzire futott tőle a boldogság.
Eltűnt, és örökre elhallgatott a nevetése, aztán elfogyott a mosolya is, - és fátyolos lett a szeme a könnyektől.
Szegény Marinka. Szegény Marinka…-
Szegény, szép Marinka,…Szegény, szép Marinka…-
            Bezeta nem jött. Vagy nem jöhetett. Bezetáról, - nem volt semmi hír. Bezeta, talán már nem is élt, - azt mondta a falu.
Marinka azonban várt. Reménykedve várt.
Még sokáig, reménykedve várt.
Eltemette apját, anyját, egyedül maradt, - aztán a kutyája is meghalt, - és senkije sem volt már. De várt.
Csak ült és várt. Ült egy sziklán, nézte az utat, és várt. Reménykedve várt.
Sokáig, - reménykedve várt.
Aztán egyszer, a remény is elfogyott már. Akkor már csak várt. Akkor már csak várt, és hallgatott,…várt és hallgatott.
Ült egy sziklán, ahonnan messzire látott, - ült csendesen, és várt.
Reggeltől estig ült a sziklán, le nem vette szemét az útról, - és várt.
Sokáig várt.
Ha valaki megkérdezte tőle, miért ül a sziklán, - mért nem megy már haza, ő azt válaszolta:
-„Nem lehet. Nem mehetek el innen. Itt kell várnom. Jön a Bezeta a piros autóval, és akkor elröpülünk…”-
Mindig várt, télen, nyáron, éjjel és nappal, boldogtalanul, - éveken át.
Sokáig várt.
Az élete egyetlen biztos pontja a várakozás volt. Semmi más.
Ült egy sziklán, ahonnan messzire látott, ült csendesen, és várt.
20 évig várt. Húsz, hosszú évig várt.
Nem volt már fiatal. Szomorú volt. Bús volt. A lelke is messze szállt. Nem volt már élete, - és nem volt más élete, - csak a várakozás.
Ült egy sziklán, ahonnan messzire látott, ült csendesen, és várt. Sírt, és várt. Sírt, és várt.
Sokáig sírt, és sokáig várt.
Megromlott a látása, meggörnyedt a tartása, - de elment a sziklához.
Ült és várt.
Mert az élete egyetlen biztos pontja a várakozás volt.
Az volt az élete, az lett az élete, a várakozás, a reménytelen várakozás. Nem volt már senkije, semmije, csak a várakozás.
Ült és várt.
Ült és várt.
Sokáig várt.
Nem sírt már. Elapadtak a könnyei rég. Már csak a teste volt itt, a lelke rég messze szállt.
Egy téli éjszakán aztán, - Marinka leszédült a szikláról, és megfagyott a hóban. A Tündérlány, messze szállt.
Szegény Marinka. Szegény Marinka…-
Szegény, bús Marinka,…- Szegény, bús, Marinka…-
            Bezeta, nem jött a piros autóval. Remény sem volt már. Marinka, meglengette a szárnyait, - és egyedül röpült el. Leszédült a szikláról és megfagyott.
20 év szerelemért, 20 év boldogtalansággal, - és az életével fizetett.
Szegény szép tündérlány, túl sokat fizetett.
Túl sokat fizetett.
Szegény Marinka. Szegény Marinka…-
Szegény, bús, Marinka,…Szegény, bús, Marinka…-

( - Ma, elszoruló szívvel gondolok vissza rá,…- arra, hogy mivé lett Marinka, s mivé lett az ígéretes élete? Hová lett a szép tündérleány? Hová??...-
Mert,… - szép a szerelem, szép, igen, - de szabad-e ekkora árat fizetni érte? Szabad-e?...- )

Szegény Marinka. Szegény Marinka…-
Szegény, bús Marinka,…Szegény, bús, Marinka…-

            - Sok évvel a háború után, érkezett egy idős, elegáns úr a faluba, elegáns kísérettel. Igaz, - nem piros autóval jött, hanem feketével.
Az úrnak, nem voltak lábai, műlábakon vonszolta magát, és nem voltak karjai. A vállát, és a derekát fogták, úgy emelték ki az autóból.
Marinkát kereste, - a tündérlányt.
A pappal beszélt, aki elvezette őket a sziklához, - a Mári sziklájához.
Az elegáns úr, ott elküldte kíséretét, és ráborult a sziklára…-

 - de késő volt, késő volt már, - az élet elszállt.
Világszép tündérlány már messze járt…-

 

                                                        ***

Köszönöm a látogatást!

A részlet, a PONT JÓ c. most megjelent elbeszéléskötetből származik.
Beszélgetni, itt, - sajnos nem lehet, - de szívesen válaszolok minden emailre.

 

 

 

 

 

Elérhetőségem: drbuttyan@vipmail.hu

 

 

(A ZÁRDA...c. könyv megrendelhető:) http://a-zarda.freeweb.hu/

A PONT JÓ!....c. könyv emailcímemen: drbuttyan@vipmail.hu  már megrendelhető.)

B. Molnár Márta

 

 

 

 

 

 

 

 

Oldal: Marinka balladája...
CSAK MESÉLEK... - © 2008 - 2024 - csak-meselek.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat